A rendezvényről

 

Mi is az a Kalandtúra Két Keréken?

 Az idei versenykiírás megtekintéséhez kattints ide!
 
2008. július 11-13. között első alkalommal a Pilis Visegrádi-hegységben került megrendezésre a K³, mely egy új hagyományteremtésre törekvő kerékpáros rendezvény. Röviden összefoglalva a K³ egy tájékozódási és stratégiai, csapat-, túraverseny, a hangsúly azonban nem a versenyzésen van, hanem, amint az a nevéből is kiderül, a Kalandon!
 
Elsődleges célja az, hogy Ti résztvevők jól érezzétek magatokat, megismerjetek minél több hozzátok hasonlóan gondolkodó és hasonló érdeklődésű embert, jobban megismerjétek csapattársaitokat, saját magatokat, és nem utolsó sorban egy-egy tájegységet is, új oldaláról kicsit más formában, mint amit kerékpárral eddig megszokhattatok. Mi lehet nagyobb kaland ennél?
 
A K³ egy olyan kerékpáros verseny, ahol nem az dönt, kinek jobb az erőnléte. Nem számít, ki tud jobban bringázni, és milyen bringával érkezett. Sőt, nem feltétlenül az a csapat viszi haza a győztesnek járó vándorserleget, aki adott idő alatt a legnagyobb távot, illetve szintkülönbséget tudja leküzdeni. Ami igazán számít, az a taktika és a csapategység. A feladat egy tájegység bejárása kerékpárral adott időn belül a lehető legalaposabban, a lehető legtöbb pontot összegyűjtve.
 
Pontokat szerezni első sorban objektumok  felkeresésével lehet, melyek helyét a rajtnál kapjátok meg. Persze könnyen előfordulhat az is, hogy az objektumok neve és helye egy rejtvény megfejtése lesz. A pályán kétféle objektum található: őrzött és őrzetlen pont.
Az objektumok között nincs kijelölt útvonal, az objektumokat tetszőleges sorrendbe lehet felkeresni. A szervezők természetesen gondoskodnak majd számotokra elegendő számú objektumról és kihívásról, nehogy bárki is jóval a szintidő előtt visszatérjen.
Az őrzött objektumoknál pontőrökkel találkozhattok, akik mindenféle érdekes logikai és ügyességi feladattal boldogítanak majd Titeket, melyekért természetesen sok-sok pont jár (persze csak ha meg tudjátok oldani). Az őrzetlen objektumokon nincs pontőr, ezeknek csak az érintéséért jár pont.   
 
A pálya jellemzően kevés burkolt utat tartalmaz, MTB használata célszerű. Nem kell meglepődni azon sem, ha bizonyos helyeken vállon kell majd vinni a gépet!
 
A verseny reggel 7 órakor, az eligazítás után kezdődik. A beérkezést követően, a résztvevők egy kiadós vacsora közben, és megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékbevitel mellett beszélhetik meg egymással a nap eseményeit. Hazautazás másnap a reggeli és az eredményhirdetés, ill. díjkiosztó után.
 
2018-ban első alkalommal családi kategóriában is lehet indulni legalább egy, 16 éven aluli gyerekkel!
 
Ha kiváncsi vagy hogyan látták a korábbi versenyt a résztvevők, kattints ide!
 
Kalandra fel!