A túraverseny menete 13+1 lépésben

1. A résztvevők adott időpontig postai úton vagy e-mailen elküldik nevezéseiket a szervezők részére.

2. A túra napját megelőzően este saját maguk által foglalt szállásra vagy sátorral a túra helyszínére utaznak.

3. A regisztrációt követően a 2-3-4 fős csapatok szombat reggel rajthoz állnak.

4. A rajtnál megkapnak egy előre kijelölt pálya felkereshető pontjainak koordinátáit.

5. A versenyzők felvezetik a térképre a kapott pontokat. A pálya kb. 40-50 objektumból áll.

6. A menetlevélben az ún. örzőtt pontok koordinátái is megtalálhatók. Ezeket a pontokat meghatározott nyitvatartási időben kereshetik fel a versenyzők, jó feladatmegoldás esetén extra pontokért.

7. Miután kirajzolódott a pálya a csapat kialakít(hat)ja saját stratégiáját. Ugyanis a különböző objektumok megtalálásával és igazolt érintésével a csapat pontokat kap. Amelyik csapat a legtöbb pontot szerzi, az lesz a győztes! (Tehát nem biztos, hogy az, aki a leggyorsabb, a legerősebb, vagy a legszebb!)

8. A csapat a startnál megkapja a menetlevelét, amire feljegyzésre kerül a start pontos ideje, ugyanis ekkortól indul a csapat rendelkezésére álló pl. 10 óra menetidő.

9. A csapatok külön-külön indulnak és kötetlen útvonalon járják be a pálya saját maguk által meghatározott részét, miközben próbálnak minél több objektumot megtalálni.

10. Némely objektumokon pontőrök teljesítenek majd szolgálatot, kiknek az a dolguk, hogy a beérkezett csapatoknak szellemi, logikai, ügyességi jellegű feladatokat adjanak. A feladat sikeres megoldásával újabb pontokat szerezhetnek a csapatok. A pontőrök ellenőrzik is a csapatokat (például, hogy szétváltak-e)!

11. A menetidő letelte előtt az indulóknak vissza kell érkezniük a bázisra, a korábbi start heyére, és le kell adniuk a menetleveleiket.

12. Azon indulóknak, akiknek nem sikerült szintidőn belül visszaérkezniük a bázisra, büntetésképpen pontlevonást kapnak.

13. Célba érkezés után mindenki kap egy tál meleg (kiadós) vacsorát, és regenerálódhat.

13+1. Két nappal később a túraverseny FB oldalán kihirdetjük az eredményeket.